Régóta piszkálta már a fantáziámat egy dolog, nevezetesen az AIR BAND. Rádióztam eddig CB és PMR csatornákon, ahol beszélni is lehet rádióamatőr engedély nélkül, de hallgattam VHF csatornákat is. Volt szerencsém az ISS Nemzetközi űrállomást is hallgatni. Viszont vannak ezen kívűl még egyéb frekvenciák, amik vadászhatók. 2015 körül, mikor először érdeklődtem a rádiózás után, vásároltam egy Grundig YachtBoy 400-as rádiót, mely tudta az Sw, Mw, LW tartományt, és az SSB-t is. Ez a készülék már akkor is volt vagy 30 éves, mára 37, és korszerűtlen, öreg, elektronikahibás lett. Nem működik megfelelően. Gondolkodtam, hogy vegyek-e egy olyan kézirádiót, amely tudja az AIR BAND-et, vagy valami más megoldást keressek, hiszen nem akartam egy harmadik kézirádiót, a 2 db Baofeng UV82 mellé. Így esett a választásom az XHDATA D-808-ra. Kutakodván az Amazonon, Ebay-en, ezt a készüléket fedeztem fel magamnak, nagyszerű paraméterei miatt. Jelenleg szállítással 40.000 ft az ára, az Amazon hozza öt munkanapon belül. Kivártam a megfelelő pillanatot, és megrendeltem. Három napja van a birtokomban, túl vagyok az első teszteken, és az ismerkedésen. Ebben a posztban szeretném bemutatni ezt a rádiót, és leírni az első tapasztalatokat ...
Kezelőszervei jól átgondoltak, a gombok nyomáspontja kellemes.
és a 18650-es 3.7 V 2000 mAh akksi háza.
Hatalmas dolog, hogy nem elemről megy ...
A bejegyzés következő részében szeretném bemutatni a rádió műszaki paramétereit, tudását, és ehhez a gyártó honlapjáról fogok adatokat venni, mert azt tartom pontosnak és hitelesnek. Ismerkedjünk meg tehát ezzel a rádióval, melyet pár nap alatt nagyon megkedveltem, és amit igen jónak tartok.
XHDATA D-808
FM stereo /AM / SW / MW / LW /AIR BAND, RDS, SSB, LSB Portable Digital Radio
Frequency range:
középfrekvenciás áramkört tartalmaz, különféle frekvenciakonverziókat.
Nagymértékben javítja a vevő érzékenységét, szelektivitását és az interferencia elleni képességét