A következő címkéjű bejegyzések mutatása: ATK-10 antenna. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: ATK-10 antenna. Összes bejegyzés megjelenítése

2022. november 1., kedd

Emeljük a szintet

 Szeretek kitelepülni, és a szabadban rádiózni, egyrészt mert szép helyeken jár így az ember, másrészt, mert a szabadban, magaslati pontokon sokkal messzebbre rádiózhatunk. Nem zavarnak be ilyenkor az épületek, sem mint objektumok, (melyek a hullámok terjedését gátolják), sem pedig mint elektromos zavar, a sok-sok háztartási eszköz működése miatt. Azért mégis, majdnem minden rádiós csinál egy otthoni stabil állomást, antennákkal, asztali rádiókkal, tápegységgel és otthon is rádiózik. Nekem is van egy fixen telepített Sirio GPE 27 CB antennám, és a PMR-re kihegyezett aszódi körsugárzó. Az aszódi egy nagyon jó antenna, igen hatékony, de vélhetően a földrajzi viszonyok miatt nem értem el vele rendesen a Dunaújvárosban működő papagáj átjátszót. Eddig az aszódi egy 4 m magas, 5x5-ös fenyőléc tetején állt, és szépen tette a dogát kb. 30 km-en belül. Mégsem tudtam nyugodni és megszületett az akarat, hogy ez bizony feljebb kerül, és megy alá egy YAGI rendszerű antenna, D-Dk irányba. Az ATK-10-re esett a választásom, a 7-es Carant pedig marad kitelepülősnek. Fehér István barátommal közösen csináltuk meg, ezt a nem egyemberes feladatot. Hozott vasat, nézzük, hogyan történt !


Végre 6 méteren az aszódi körsugárzó, alatta az ATK-10 YAGI antenna

Előtte természetesen megvettem a kellékeket ... M6 x 10 cm csavarok, alátétekkel

HILTI szalag, ami tartja majd az árbócot

M6 x 35-ös csavar, anyával, fakötésű alátétekkel

Előkerült minden szerszám, mérőszalag, pontozó a jelőléshez

Mérés, jelölés után, dolgozott a Parkside oszlopos fúrógép ...

Átjelöltük a vas árbóc három furatát a fa árbócra

Jöhettek a 10 cm hosszú csavarok a fakötésű alátétekkel

És felkerült a coll-os vas cső a fa árbócra. 50 cm felfogatás 3 ponton

Felszereltük az aszódi körsugárzót a 2 méteres vascső végére.

A 4 db szabad furat, a 42 mm-es kipufogó bilincs számára

Pontosan 42 mm-es kell !


Kellett távtartó, mert rövid volt rajta a menet.
Szerencsére találtunk, mert nem dobok ki semmit !

Következett az ATK-10 YAGI antenna szögének beállítása, D-Dk irányába

Elvezettük a Draka H-155-ös kábeleket az árbócon

Megcsodáltuk a rendszert, indulhatott a talpraállítás

" Egy antenna nem lehet elég magasan ! "

Talpponti magasság, végre 6 méter !

És akkor újra a nyitó kép ... Yagi az aszódi alatt.



Kezdődhetett a teszt !

Első körben a Baofeng UV82-es kézirádióval próbálkoztam a dunaújvárosi papagáj irányában. 446.130 MHz a freki, CTCSS kód: 103.5. Nem volt elég a 8 Watt, itt a házak között. Szabadtéren működik, de ide komolyabb cucc kell. A tesztelést, hangolást ZKM kolléga segítette Zello-n. Köszönöm neki itt is ! Gyorsan összedobtam a Retevis RT95-öt, és MID POWER állásban megdörrentettük az átjátszót. A pontosan beállított irányú YAGI, és a 15 Watt meghozta a kívánt eredményt, S3-S5 értékkel, érthetően jöttem vissza az átjátszóról. Nagyon örültem. Szerintem lesz ez még jobb is, de most ködpára, szitáló esőpermet volt egész nap. Vélhetően még jobb eredményt kapok majd, jobb terjedési tényezők mellett.



Három dolgot fogok kitesztelni még:


1) Baofeng UV82 újra a YAGI-val, 
2) Baofeng UV82 újra az aszódival
3) Retevis RT95 5 Watton aszódival, YAGI-val

mindegyik esetben Dunaújváros irányába.
Szeretném tudni, hogy mire elég a 8Watt itt nálunk, és hogy az Aszódi elég-e 70 km-re ?!


Ezzel a szettel megvan az átjátszó, mellyel PMR frekvencián összejöhet a kapcsolat szinte bárkivel az országban, aki messze van, de eléri a papagáj átjátszót ... 


Ez a 4 méter hosszú fa árbóc ideiglenes megoldás, cserélni fogom rendes, horganyzott vascsőre.
Szeretem a PMR frekvenciát, mert tisztán szól. Ezért volt szükséges ez a fejlesztés.












2022. szeptember 11., vasárnap

ATK-10 Yagi antenna

 Ahogy az ezt megelőző posztomban írtam, én is beneveztem Robi rendelése alkalmával egy ATK-10-es Yagi rendszerű antennára. Van egy Carant 7 elemes Yagim, és gondoltam, hogy az Aszódi alá feltennék egy irányított antennát teszt jelleggel a dunaújvárosi papagáj átjátszó irányába, vagy Budapestre nézve. Ezt még nem tudom, mert sok minden múlik azon, hogy mit hall az Aszódi, s hogy hall-e valamilyen átjátszót, itt a 190 méter magas Bicskén ... Szóval azt mondtam magamban, hogy tapasztaltam, hogyan dolgozik az ATK-5, van egy kitelepülős Carant hételemű Yagi antennám, így ha már lúd, legyen kövér, nézzük meg mit tud a lengyel Dipol cég ATK-10-es modellje . Miután végeztünk Robi antennájával, az enyém következett. Lássuk, hogyan is néz ki ez az irányított antenna !



140 cm, 10 elemes ATK

ATK-10 Yagi rendszerű antenna (forrás: antennak.hu)

Kiemelném a 9.5 - 12 dB nyereséget, és a kb 60 fokos horizontális nyílásszöget !
(Forrás: antennak.hu)

Összeraktuk, a darabokban érkező antennát.
Én hiányolok a csavarok alá rugós alátétet, de így is működik a dolog.

Oda kellett egy gyorskötöző, mert nem szorul össze rendesen a V alakú elem

Ha kitelepülős antennának használjuk, hasznos az M6-os szárnyas anya. Beszereztem már ...
Igen stabilnak ítélem ezt a bilincset.

Ez pedig a bekötőpontot rejtő műanyag ház.

Felfedeztem magamnak ezt a teflonos Sirio Amphenol csatlakozót.
Nagyon jól szerelhető, szépen feltekeredik a H-155-ös KOAX-ra

Tegyük fel a vezetékre !

Már izzítom is a pákát

Futtassuk meg forrasztó ónnal ...

Vágjuk méretre a meleg eret, mielőtt beforrasztjuk !

Kész is van 

Komolyan mondom, gyönyörű, ez a Sirio csatlakozó

Nézzük akkor az antenna bekötését

Szükségünk lesz erre a finom kis készletre

Csupaszítsuk meg !

Mérjünk, tervezzünk, hogy miből milyen hosszan kell hagyni !

Az árnyékolásból egy mm sem látszik ki.

Jó szorosra meghúzva ...

Szépen becsukódott, korrekt lett, azt hiszem


Fent is van a csatlakozó, bekötve a vezeték másik végén

Tesztelésre vár az ATK-10 (balra) és a Carant Yagi (jobbra)

Feltettem az akksit tölteni, hamarosan kitelepülünk

Évek óta nem használtam, most ennek is meglett a feladata



A Dipol cég ATK-10-es antennája, egy erős, nagyteljesítményű, kedvező árú,  szuper antenna.
Lesz szó még róla, hogy miként is teljesít.

Ha az ATK-5 brutális volt, akkor ez vajon milyen lehet ?