Fél évszázadnyi életem során, főleg 10 éves korom után, igen sok esetben kerültem olyan helyzetbe, hogy szereléskor nem volt elég a két kezem. Ezzel az egész poszttal nem fogok nagy újdonságot mondani, viszont abban is biztos vagyok, hogy nem vagyok egyedül a problémával. Amikor forrasztunk, szerelünk, olyan sok esetben kellene még egy-két kéz, aztán megoldjuk valahogy ... Persze feltalálták már a megoldást erre, de én azért írok ebből mégis egy bejegyzést, mert jó terméket találtam, igen jó áron. Valahányszor barkácsboltban jártam, vagy a szemem elé került a neten, mindig mondtam magamnak: "Igen, kellene, jó majd veszek, áhh megoldom valahogy ..." A rádiózás igen sokszor igényli, hogy az ember forrasszon, apró dolgokat szereljen ... Eljött az ideje, illetve megfogalmazódott bennem legutóbb, hogy bizony szükségem van egy harmadik kézre. Nekiálltam hát túrni a netet és szemügyre vettem a kínálatot. Sikerült is nagyon jót választanom. Ezért született meg ez az írás. Nektek !
Őrizzük meg a kábelt, mert speciális csatlakozó van rajta,
mely a szerszám külső tápellátásához kell !
Ne feletkezzünk el megemlíteni a pákatartó spirált !

eszközt kiemelkedően jónak tartom.
Jelen pillanatban mindösszesen 3.590 Ft az ára.
















