A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Hotel Alfa Rádió Klub. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Hotel Alfa Rádió Klub. Összes bejegyzés megjelenítése

2025. február 23., vasárnap

HARC /P kitelepülés

CB Rádiózás terén is elindult az év, lezajlott az idei első Hotel Alfa Rádió Klub által megrendezett /P kitelepülés. Bár sütött a nap, hideg és kellemetlenül szeles idő fogadott Száron, a kitelepülős - kutyázós dombon, szemben a Kálvária-dombbal. Nem szegte kedvemet semmilyen körülmény, Csabával összeraktuk a motyót. Két antennával dolgoztunk, mert egyben oktatást is tartottam Csabának, aki ismerkedik a rádiózással, főleg a CB világával. Behoztuk a kábeleket az autó két első ablakán, egy résnyi helyen és indulhatott is a móka. Ilyenkor az ország számtalan pontján kitelepülnek a rádiósok, és egymással kapcsolatba lépve gyűjtik a pontjaikat, 11 hónapon át. Én nem vagyok nagy pontgyűjtő, fáraszt a LOG írás és az adminisztráció, (ejnye) viszont szívesen rádiózom a meghirdetett hívófrekiken, melyekről arrébb lépve (ahogy a rádióamatőrök is teszik), jó kis beszélgetéseket bonyolítunk. El is merültünk a műszaki dolgokban, mialatt kezdetben a nemzetközi ment jobban, de aztán előtérbe került a belföld ...(Hívófrekik: 27.385, 27.835 MHz)


Az autóban már jó idő volt, a szabad tér pedig nagy kedvencem

Őskáosz a műszerfalon

Égbe emelt antennáink

Csaba kettleball-jének itt merőben más szerep jutott

RG58-as kábel jön befelé, a T2LT antenna irányából

Csaba másik szenvedélye az OFF ROAD ...



Az ország több pontját is berádióztuk (Budapest, Mátra, FÓT stb.) és igen
sok infót, ismeretet átadtam Csabának. Remélem sikerült behúzni őt a CB
világába is, melynek eredménye vélhetően egy CB rádió megvásárlása lesz.

Később csatlakozott hozzánk Robi Bicskéről, akivel éppen ideje volt már
pár szót váltani.


A szelet, hideget leszámítva fantasztikus nap volt.


2024. május 22., szerda

CB és PMR kitelepülés Bicskén

 Ahogy jön a jobb idő, szívesebben mozdul a Rádiós társadalom. Én is szeretem a kitelepüléseket, mert sokkal optimálisabb helyeket talál az ember, mint az otthoni stabil QTH. Kedvelem azért is ezeket az alkalmakat, mert a magasabb, nyitott helyek, önmagukban hordozzák a szép természetet, környezetet, mely a rádiózás örömén túl, esztétikai élményt nyújt a rádiósnak. Általában szép időben, gyönyörű helyeken rádiózom, ahol egyszerre élhetem át a rádiózás és a panoráma élményét. Bár ez a bejegyzés ugyanazon helyen történt két eseményről szól, de merőben más műszaki tartalommal bír. Az első kör a CB-ről szól, a második egység a PMR rádiózásról. A nagy naptevékenység következtében, teljesen le volt zárva az ország kifelé, így nem zavart minket semmi külső rádióforgalom, szinte zaj sem volt, így könnyű volt az országon belül CB-zni. A Hotel Alfa Rádiós Klub ismét nívós rendezvényt szervezett. A PMR rádiós esemény pedig a 446.hu (ex. 446pmr.hu) égisze alatt zajlott. Mindkét alkalom eredményes volt, sok FaceBook-ról ismert rádióssal beszélhettem élőben. 


Elfér az állomás az autó csomagtartójában

Egy akkumulátor és az Anytone AT-6666 CB rádió

Közelebbről így mutat. Egyszerű rádió, hatalmas élmény ...

Itt még üresen, a később szépen megtelt QSO-lap

A szőlősorok mellett ...

LIDL bicikli-állvány, 7m-es spiccbot, T2LT

Örült magának a bicskei rádiós :-D

... és ami még szebbé teszi a pillanatokat ...


Kapcsolatok, melyeket logoltam. 




Mint írtam, szerencsénk volt a napkitöréssel, mely az előző éjjelen érkezett meg hozzánk és rajzolt gyönyörű sarkifényt az égre ! A következő délelőttön jól jött nekünk az utóhatás. Nem zavarta a belföldi CB rádiózást sem zaj, sem külföldi állomások csatornafoglalása. Ilyen csendes CB-zés nem nagyon lesz az elkövetkezendő években. Olyan volt a CB-n rádiózni, mintha PMR csatornákon beszélgetnénk. Nem hallottuk az olaszokat, nem üvöltözött senki rajtunk kívül a 27.385-ön, nem hallgattuk a folyamatos zsírsütés hangot sem. Csodálatos rádiózás volt. A következő sorok és képek, a 2024.05.18-ai eseményeket hivatottak bemutatni ...





Újabb alkalom, újabb lehetőségek

Az akkumulátor itt sem hiányozhat, a jó kis Retevis RT95 amatőr rádió mellől

Ez az akksi órákon át szolgál egy töltéssel

A helyszín ugyanaz, ahogy a béke, a tér és a csend szintén

Festőteleszkópon a 80 AS 446 körsugárzó antenna

Kicsi a bors, de erős !

Én pedig csak nyomtam, és logoltam :-)

Rekord: Bicske - Galyatető (130.22 km)





Azon gondolkodom, hogy a következő alkalommal kicsit más jellegű, talán magasabban fekvő
területre települnék ki. Az eddig 280 -300 méter helyett 500-600 méter magasságra. Meglátjuk,
hogy hova sikerül eljutni ! Nem csak a tengerszint feletti magasság számít, hanem hogy körben
nyitva legyen a tér ...


No, majd kitalálunk valami okosat ;-)










2024. április 28., vasárnap

Kitelepülés Pécelen

 A Hotel Alfa Rádió Klub idén is megszervezi és lebonyolítja a NAGY /P nevű kitelepülős rádiózási eseményt, melynek alkalmával sok rádiós fogja a cuccot, kimegy valamilyen nyílt, magas pontjára az országnak, és onnan igyekszik kapcsolatokat teremteni a többiekkel. Ezeket a QSO-kat lehet logolni, ezekért pont jár, melyre egy egész éves verseny támaszkodik. Ezekhez a pontokhoz hozzá járulnak az otthoni QTH-ról létesített kapcsolatok is, s ezek összege adja az év végi ponteredményt. Én nem versenyzek, sokszor nem is logolok, engem csak az élmény hajt. A logolt öszeköttetések jegyzéke, ebben a pillanatban is a nagym műanyag rádiós dobozban van kint a műhelyben ... Viszont az élmény, na az ami engem igazán érdekel. Meghívást kaptam március 13-ára Pázmándy Robihoz (109HA091), hogy együtt vegyünk részt az eseményen a Pécel melletti dombokon, gyönyörű környezetben. Mivel sokat beszélgettünk Facebook-on már, és jól megértjük egymást, örömmel tettem eleget a meghívásnak ...


Nagyon szeretem az ilyen képeket. Állnak az antennák, a technika várja feladatát ...

Jó hangulatban telt az esemény, végén egy izgalmas beszélgetéssel

Alapfelállás. Kisasztal, táp, kilátás, lognapló (már ha írom) :-)
Anytone AT-6666 + T2LT és Retevis RT95 + 80 AS 446 "Körmös-féle" körsugárzó

Gyönyörű időnk volt


Robi is dolgozott, ő csak CB-n. Én PMR-en is körbeszóltam.




Egyéb infókat most nem írok, rövid beszámolónak szánom ezt a posztot.
Köszönöm a meghívást Robi ! (https://www.youtube.com/@109HA91/videos)