2022. február 28., hétfő

Sirio GPE 27 telepítése

 Közeledik a várva várt időpont, közeledik ! Hamarosan felkerül az SIRIO GPE27 5/8-os antenna, a 6.5 méter talppont magasságra, az 5/4 "-os horganyzott csőre. Eddig az előző bejegyzésekben szereplő T2LT antennával tesztelgettem az Anytone AT-6666 rádiót. Tudjuk, hogy a CB antenna nem lehet elég hosszú, és nem lehet elég magasra helyezni. Első körben én 6.5 méterre teszem fel. A kertben fog állni, nem megy a háztetőre, mert oda az Aszódi féle körsugárzót rakom, ami könnyebb. Az antennát megvásároltam már, itthon várakozik. Készül hozzá a H-155-ös KOAX kábel, Amphenol csatlakozóval, vízzáró szigeteléssel, korrektül. Kilenc napja építettük meg az árbóc konzolját, mely 60 cm mély, 20 cm átmérőjű gödörben, nyakig betonban áll a földben, és szétszedhető kivitelű lesz. Érkeznek hozzá az alkatrészek, melyek a kikötést segítik. Összeáll végre a CB rádiós szett. Ebben a blogban mesélek az antennáról, és annak telepítéséről.




Alapvető adatok

Hangolási táblázat (bal felül)

A 2-es ábrán láthatjuk a hangolást szabályzó pálcát

A munkálatokat megelőző pénteken beszereztem a 7 zsák ESTRICH betont, melyhez csak vizet kell keverni, és máris készen van az anyag. Ezt használtuk fel a szomszédommal, az árbócot tartó és feszítő elemek betonnal való rögzítéshez ... Nézzük, hogyan történt mindez !


Megérkezett a 6 méter hosszú horganyzott cső is.

Igen drága mulatság, 17.000 ft (2022 februárjában)

A 3 db sodronykikötő, ami a földbe kerül

Bontható a rögzítés, az árbócrúd kiemelhető, ha szükséges ...

A platform is horgany-spray kezelést kapott ...

Így néz ki egyben az árbóc

Az árbóc fenti vége "le van dugózva". Ebbe víz nem megy be !

Ilyen gép nélkül horror lett volna ... 

Köszönet Sanyinak, a szomszéd szakembernek !

Ez a gép, gyönyörűen hozta kifelé a földet ...

Kevertünk betont

Szépen bekerültek a feszítő elemek

és természetesen a minden irányból ellenőrzötten "függőben álló" konzol is

Megrendeltem a 120 fokos árbóc-kikötő bilincset is ...



Jelenleg köt a beton, a kilencedik napnál tartunk.
Leghamarabb a 14. nap elérésekor építkezhetünk tovább.




2022.03.19 Szombat

Eltelt három hét, bár nem terveztem ilyen hosszúra a várakozást. Eljött a nagy nap, amikor a szomszédomnak is megfelelt az időpont. Ez a munka nem "egy emberes", össze kellett hangolnunk a naptárt. Szépen kötött a beton, rendelkezésre állt minden. Reggel 9 körül elkezdtük a munkát. Előkerült az antenna, megérkeztek a további szerelvények a kikötéshez, következett a dokumentáció olvasása. Kicsomagoltam az antenna tartozékait, fejben összeraktam. Figyelmet igényel a munka, át kell gondolni a dolgokat ...



Gyönyörűen látszik a tekercselés, ez tehát az antenna "lelke".

Szétválogattuk az apróbb alkatrészeket, átböngésztük a leírást ...

A képen az antenna tagok, és az összerögzítő takaróelemek láthatók

Az antenna 6.5 méter hosszú

Összefutnak a projektek ... A felújított talicska pont jó volt munkapadnak :-)

Figyelemmel kell meghúzni ezeket a csavarokat, át ne szakadjon a menet !
Meg kell keresni a gyári furatokat, egymásba kell igazítani a tagokat ...

Amphenol vagy 239-es csatlakozó. Alul a gumigyűrű, itt pedig
a karmos alátét, és az anya csavar

A hangolást szolgáló "habverő"

A hangoló tag kihúzása igen fontos, precizitást, átgondolást igénylő művelet ...



Na, akkor itt áljunk meg egy szóra ! EZ NAGYON FONTOS MOZZANATA AZ ANTENNA BEÜZEMELÉSÉNEK. A hangoló ("habverő") tag beállítása, kihúzati hosszúsága határozza meg, hogy az antenna milyen frekvencián rezeg. Nincs igazán tökéletes képlet ennek hosszúságához, csak amit a prospektus megad, de ezt a helyi viszonyok is befolyásolják. Gondolkodjunk együtt, nézzük, miről is szól a leírás ...



Ezeket az adatokat nagyon figyelmesen nézzük át !


Mit mond el nekünk ez a pár paraméter ? Első adat az, hogy az antenna 26.4 és 29 MHz közötti tartományban dolgozik. Ezt tudjuk hangolni a kihúzható, utolsó (legfelső) taggal. Megtudjuk azt is, hogy ez egy körsugárzó antenna. 50 Ohm-os impedanciájú, így 50 Ohm-os KOAX kábel kell hozzá. Javaslom a H-155 vagy magasabb kategóriájú kábelt ! Kiderül, hogy +- 800 KHz tartományban van az antenna normális SWR értéken, a megcélzott rezgési frekvenciához képest. 250 Watt-ot tud tartosan leadni, de csúcsban kihajtható rövid ideig 750 Wattal is. Súlya 2.5 kg, az ellensúlyok hossza 132 cm, az antenna árbóc átmérője 35-42 mm közötti legyen ! Azaz, tökéletes az 5/4 "-os cső.



Itt kell nagyon erősen gondolkodni ...



Én - ahogy nyilván majdnem mindenki - CB antennának használom a Sirio GPE 27-et. A CB frekvencia jellemzően 26.965 MHz és 27.405 MHz között, 40 csatornára felosztva működik, ha a hazánkban engedélyezett Citizen Band sávokat nézzük. Tanulmányozva a táblázatot, és kiszámolva ennek a tartománynak felét, akkor arra juthatunk, hogy kb. 50-52 cm-re kihúzva kapjuk a legjobb beállítást. Én is így cselekedtem, más kollégákhoz hasonlóan.




Helyükre kerültek az ellensúlyok

120 fokot zárnak be, ahogy azt kell ...

Megnéztük, hogy is mutat összeszerelve ...

Felerősítettük az árbóc fenti végére

Kicsit szerencsétlen, hogy ennyire hosszúak a bilincs menetes végei

Végigfűztük a KOAX kábelt, felrögzítettük, felkerült a kikötő-bilincs

Következett a feszítők szerelése, a drótozás elkészítése

Lábon az antenna

Talpponti magasság 6.5 méter (dupla ennyi lenne az ideális)

Villámvédelem

80 cm mélyre leverve a betonvas

Ezen még csiszolni kell, a földelő kábel csak olyan hosszú lehet, ami elér a kötési ponthoz.
Mint megtudtam, ez így nem jó. Rövidre, és visszafordulás-mentesre kell alakítani a kábelt.

A kábel behúzása után következett az Amphenol dugó felforrasztása

Melegszik a páka ...

Készen van a csati, jöhet a próba !

Működik :-)

Több frekvenciát kipróbáltunk ...

SWR: 1.2 Nagyszerű :-)



Köszönöm szépen mindazoknak, akik segítettek, kiváltképp Szammer László, 58-as Feri, és szomszédom, Sanyi segítségét, akik végigkísérték a folyamatot, és elláttak sok  hasznos műszaki
információval, illetve komoly kétkezi segítséggel.


A CB rádiózás immáron kb 100 km-en belül (vagy  még messzebb) lehetséges !!!















2022. február 26., szombat

Jelenlegi felszerelés

 Pár fotó erejéig bemutatnám a jelenlegi felszerelést, mely gyakorlatilag összeállt. Megvan minden a kitelepülős, és az otthoni rádiózáshoz is.



- Baofeng UV-5R (kézirádió)
- Baofeng UV-82 (kézirádió)
- Retevis RT95 (VHF-UHF)
- Anytone AT-6666 (CB rádió)
- VoltCraft FSP 12V 8A tápegység
- T2LT antenna CB-hez kitelepüléshez
- Carant ACY7 YAGI antenna kitelepüléshez
- Aszódi féle (kétsávos) körsugárzó antenna
- SIRIO GPE 27 5/8 lambda antenna, 7 méteren



Jó ránézni ...

CB rádió ...

VHF-UHF (PMR) rádió

Bika tápegység. (Nem 30A, de nem hegeszteni akarok)

És a kézirádiók


A két komoly antenna, még becsomagolva várakozik ...
Épül az állvány.



T2LT antenna készítése

 Nincs megállás, ha az ember építgeti a rendszert. Egy Stalker IX-et kaptam tesztre, hogyha jó, akkor megveszem. Kipróbáltuk, véres volt szerencsétlen torka. Nem akartam nyűglődni a javítandó 35 éves rádióval, belevágtam a dologba és megrendeltem egy új Anytone AT-6666-os CB rádiót. Ez a készülék egy amatőr rádió, de nyitható CB-re. Ehhez kell egy antenna. Komoly árbócra megy majd a SIRIO GPE 27-es antenna, na de mi lesz addig, és mit használok odakint a szabadban ? Erre jelent megoldást a végtelenül egyszerű T2LT antenna, melyhez egyszerű RG58-as Koax kábelre van csak szükségünk. Nézzük, hogyan készült a csoda ?!


Sziszifuszi munka, de megéri ...
Megpucoljuk a KOAX-ot, leszedjük a köpenyt. 270 cm hosszan

Eltakarítjuk a kupacot :-)

Tovább megyünk 260 cm hosszan sima kábellel,
majd egy sörösdobozra megtekerjük a 12 menetet ...

Azt egybe rögzítjük ...
További 5-8 méter kábelre felrakjuk az Amphenol csatlakozót

Ez egy szerelhető kivitel, amit forrasztani kell.

Megvan ennek a varázsa ...

How it's made ?!




Máris elkészült a T2LT CB antenna, mely egy 7 méteres ÜVEGSZÁLAS spiccbotra felrakható. Én a Decathlonból vásároltam a legolcsóbb Lakeside-1 márkájú spiccbotot. Erre a célra, és spiccbotos horgászathoz is teljesen megfelel. Ezzel az antennával teszteltem ki a CB rádiót, míg fel nem kerül a Sirio GPE 27, mely e bejegyzés írásakor már félész állapotban van. Köt a beton, ami az árbócot tartja, és bent vannak a kikötő konzolok is a földben.




Szerszámok nélkül nem megy ...

Jóféle fúrószárak fához

És a "minden is van benne" sortiner

Kinyitva a spiccbot

SWR méréssel meghatározott antenna vég-hossz. 27.500 MHz-re optimalizáva.

Az égig érő paszuly ...

És az illesztés ...

Anytone AT-6666 - 27.500 MHz

SWR 1.1. Nincs ennél jobb érték ...



Nagyon jó páros ez a rádió, és ez az antenna. Ez utóbbi fillérekből.
Csodás kitelepülős szett.

Határtalan izgalmat adott, ahogy ez az "összedobált antenna" elszólt Lovasberénybe, Tatabányára, Székesfehérvárra, Szilasligetre.


Mi lesz itt, ha összeáll a rendes antenna 7 méter magasból indulva + ez a rádió !!!