2025. március 19., szerda

SWL - Short Wave Listening

 Nem rendelkezem amatőr hívójellel, de hallgatózni lehet a rövidhullámon így is. A PMR és a CB rádiózáson túl, nagyon érdekel az SW-MW-LW rádiózás, amivel eddig is próbálkoztam itthon, jellemzően az RTL-SDR v4 USB-s eszközömmel. Teszteltem Raspberry Pi 3-b eszközön is, Linuxon, de főként Windows rendszeren. Nagyon izgalmas élményeim voltak a hallgatózás során. Elértem egészen szép távolsági rekordokat (pld. Mariana-szigetek 11.500 km) és hallhattam keresztény rádióadást kínából, mint kuriózum ! A tetőtérben üzemeltetek egy aktív (5V táplálású, jelerősítős) MLA-30 plusz hurokantennát, mely az SDR vevőt hajtja, de ez is, mint a PMR és a CB jobban megy szabadtéren. Fejembe vettem, hogy összerakok erre a műfajra egy szettet, amely analóg és digitális elemeket egyaránt tartalmaz majd. Van (régi Huawei M2) tabletem, telefonom, RTL-SDR vevőm gyári antennájával, és van egy XHDATA D-808 rádióm, sokféle antennával, de gyártani is fogok magamnak egy LongWire fajtát is, mely mobilis, bárhol szabadon felállítható. Az egész motyó beefér majd egy kisebb dobozba, mellyel lehet is kivonulni vadászni. Igénylek majd egy SWL "hívójelet" és logolni fogom a találataimat. Ebben a posztban azoknak kívánok segíteni, akik hozzám hasonlóan érdeklődnek a rádiózás ezen területe iránt. (Száraz lesz, de hasznos !)




Az SWL (Short Wave Listening) vagyis a rövidhullámú rádióhallgatás egy olyan rádiózási ág, amelyben a rádiózás iránt érdeklődők rövidhullámú (SW – 1,6–30 MHz) adásokat hallgathatnak. Az SWL nem igényel rádióamatőr engedélyt, mivel a hallgatók csak vételt végeznek, adást nem sugároznak.

A rövidhullámú sáv sajátossága, hogy a rádióhullámok visszaverődnek az ionoszféráról, így nagy távolságokat hidalhatnak át, akár kontinenseken keresztül. Ez lehetővé teszi, hogy az SWL-hallgatók külföldi rádióállomásokat, repülési és tengeri kommunikációkat, időjárási jelentéseket, diplomáciai adásokat és amatőrrádiós beszélgetéseket fogjanak el. Amit nem hallhatunk, azt úgyis kódolják :-)

Az SWL népszerűsége részben abból fakad, hogy technikai és ismeretterjesztő szempontból is izgalmas hobbi. A hallgatók gyakran különféle antennákat és vevőkészülékeket használnak a vételi minőség javítására. Az észlelt állomásokról jegyzeteket készítenek, QSL-kártyákat gyűjtenek (igazolást az állomás vételezéséről), és egyesek digitális módokat is dekódolnak, például RTTY-t, CW-t (morzézést) vagy DRM-et.

Összességében az SWL a rádiózás egy felfedező jellegű ága, amely a világ különböző pontjairól érkező jelek vételére és elemzésére épül.


Megvalósítása:


ANALÓG:

Egy többsávos („világvevő”) rádióval egyszerűen hallgathatunk LW (Long wave), MW (Medium wave) és SW (Short wave) adásokat, vagy a saját teleszkóp antennájával, vagy az antenna bemenetére csatlakoztatott LongWire (hosszúdrót) antennával, vagy pédául aktív (megtáplált LOOP) antenna segítségével. A drótantennát krokodilcsipesszel is rögzíthetjük a rádió teleszkóp antennájára, de az ANTENNA IN bemenet jobb megoldás. Ebben az esetben a hordozható rádió a vevő, azon hallgatunk.


Hordozható rádió


DIGITÁLIS:

Az SWL megvalósítható például egy SDR vevővel is, ami 1 KHz és 2 GHz között mindent vesz megfelelő antennával. 29 MHz felett jön az SDR vevő képbe. Ezt az USB-s eszközt telefonhoz, tablethez és laptophoz is csatlakoztathatjuk. Androidra iOS-re egyaránt vannak applikációk, Windows rendszerre is találunk szép számmal programot, de még Linux-ra is. Az SDR vevőt érdemes ilyenkor USB HUB-on keresztül Power bankról megtáplálni, főleg telefon esetén, mert azért 150-200 mAh tápot felvesz a stick. Egy tablet vagy laptop már bőven kiszolgálja órákig azt. Elérhetők kifejezetten erre a célra digitális rádiók / konzolok, ha valaki azon akarja nézegetni a „vízesést”, ami a bejövő rádiójeleket mutatja.


SDR rádió

ANTENNÁK:


Alapesetben a rádió saját antennája is viszonylag elégséges lehet, nyilván korlátozásokkal, hiszen egy antenna nem lehet egyaránt kielégítően alkalmas mondjuk 3 MHz-re és a repsáv kiszolgálására is. Segíthetünk a rádión, ha 2-6 méter magasságban vízszintesen kifeszítünk egy okosan méretezett LongWire antennát, és azt a rádióhoz csatlakoztatjuk. Az antennára csíptetve is segít, de inkább a rádió ANTENNA IN bemenetére célszerű csatlakoztatni azt. Az antennákat érdemes UnUn egységgel megtámogatni, illetve földelni. Az UnUn egység illeszti az antenna impedanciáját a készülékhez, így segítve elő a jobb vételt. A közönséges LongWire antennához 9:1 UnUn passzol. A drót kerül az antenna csatlakozójának Pozitív (+) pontjára, mint meleg ér, és a Negatív pontra egy földelést érdemes készíteni. Ezt a földbe leszúrt vémpálcával valósíthatjuk meg, melyet összekötünk a Negatív ponttal. Ez segíti a zajcsökkentést. Az antennát itt Európában Észak – Dél irányban érdemes kifeszíteni. (Lejjebb írok majd a nevezetes antenna hosszokról a rádiósávokkal összefüggésben)


Ezzel lehet illeszteni az SDR vevőhöz a LongWire antennát

Használhatunk aktív megtáplált antennát is, melyben jelerősítő található (pld. egy MLA-30 Plus antenna, 5V PowerBankról meghajtva). A lehetőségek korlátlanok, hiszen létezik rövidhullámra is akár irányított antenna, de azok az antennák nem mobilisak. Ha a kertünkben fix állomást létesítünk, ott érdemes akár 25+ méteres antennát is fixen telepíteni, ha megoldható 4-6 méter magasságban … 





Ha egyetlen LongWire antennát szeretnénk használni az 540 kHz – 30 MHz tartományban rövidhullámú (SWL) rádiózáshoz, akkor az alábbiakat kell átgondolni:

1. Antenna hosszának kiválasztása:

Egy random wire (véletlenszerű hosszúságú) antenna jól működhet ebben a tartományban, ha elég hosszú.

Az ideális hossz legalább 20–30 méter, de ha helyed engedi, a 40–50 méter még jobb, különösen az alsó sávokhoz (pl. 540 kHz környékére).

Ne legyen pontosan félhullám vagy egész hullám egy adott sávon, mert akkor nehéz lesz illeszteni (elkerülendő hosszok: 7,5 m, 15 m, 30 m stb.).

Ajánlott hosszok: 23 m, 27 m, 35 m, 42 m 


2. Antenna anyaga és vastagsága:


Anyag: Réz vagy rézzel bevont acél (pl. antennahuzal vagy villanypásztor huzal)

Szigetelés: Lehet szigetelt és csupasz is, de a szigetelt huzal időjárásállóbb és tartósabb
(UV-álló PVC vagy teflon bevonat előnyös).

Sodrott vagy tömör: A sodrott huzal rugalmasabb és ellenállóbb a töréssel szemben, így általában jobb választás.

Keresztmetszet: 1,5–2,5 mm² az optimális – ennél vastagabb nem szükséges, vékonyabb könnyebben elszakadhat.



3. Felfüggesztés és táplálás:

Felfüggesztés: Lehet ferde (sloper) vagy vízszintes. Ha van helyed, egy L vagy Inverted-L
forma is működhet.

Magasság: Minél magasabbra tudod függeszteni (pl. 6–10 m vagy több), annál jobb vételt kapsz.

Illesztés: Egy 9:1 unun segíthet a rádió bemenetéhez illeszteni és csökkenti a tápvonal zajait.
         Jó földelés vagy ellenhuzal (pl. 5-10 m huzal a föld közelében) javíthatja a teljesítményt.


Ez amegoldás stabil, széles frekvenciatartományban jól működik, és csökkenti a zajokat.



ANTENNA TÁJOLÁSA:

A longwire antenna irányának kiválasztása attól függ, hogy mely irányokból szeretnéd a legjobb vételt elérni.

Longwire antennák sugárzási mintája
• Egy hosszúhuzal antenna fő iránya a vezeték tengelyére nagyjából 15-30 fokos szögben indul el az antenna végpontja felé.

• Minél hosszabb az antenna (pl. 1+ hullámhossz), annál inkább a végpontjai felé fog sugározni/vételt biztosítani.


Ajánlott tájolás:

1. Ha globális vételt akarsz (általános SWL rádiózáshoz)
Észak-Dél irányba helyezd el, mert így a fő vételi irányod Kelet-Nyugat lesz (Európa, Amerika, Ázsia).

2. Ha egy adott régióra fókuszálunk
Ha inkább Észak-Amerikát és Dél-Afrikát céloznád, akkor Kelet-Nyugat irányba húzd ki az antennát 
(fő vételi irány így Észak-Dél lesz).

3. Kevés hely esetén
Ferdeszögű elhelyezés (pl. 45°-ban) is működhet, ha nincs tökéletes helyed É-D vagy K-Ny irányban.

Egy L vagy Inverted-L antenna is jó kompromisszum lehet, ha függőleges komponensre is szükség van.



FÖLDELÉS:

1. Longwire antenna →
Egy legalább 10-30 méteres huzal, amelynek egyik vége 2 m magasban van, a másik pedig a rádió oldal.

2.  9:1 Unun →
Van rajta két csavar: "+" (ANT)" és "-" (GND)".
 
3. Rádió →
Az Unun kimenete csatlakozik a rádió antenna bemenetéhez vagy az SDR vevőhöz.
    (pl. SO-239, SMA, 3.5 mm mono Jack vagy más csatlakozó).

  • A longwire felénk eső végét csatlakoztassuk az unun "+" (ANT) jelölésű csavarjához.
  • Az unun "-" (GND) jelölésű csavart földelni kell! Egy vezeték + legalább 80 cm leszúró


A földelés kritikus a hosszúhullámú és középhullámú vételhez, mert segít elvezetni a töltéseket, csökkenti a zajokat és biztosítja a hatékony működést.

Előnyök:

  • Csökkenti az RFI zajokat.

  • Jobb vételi teljesítmény, főleg MW és SW sávokban.

  • Ha emeletes házban vagy betonépületben vagy, nehezebb megoldani.

 

Extra tippek a jobb teljesítmény érdekében

- Ne húzd túl közel a házhoz a longwire-t, mert felveszi az elektromos zajokat !
- Ha emeletes házban vagy, az erkélykorlát vagy a fűtéscső is segíthet földelésként.
- Zajos vétel esetén, illessz egy "choke balun"-t (1:1 ferrites tekercset) a tápvonalba



Pár szó a Balun és Unun fogalmáról:

A 9:1 és a 49:1 balun egyaránt RF impedancia-illesztő transzformátor, de különböző típusú antennákhoz és különböző impedancia-átalakítási arányokhoz használják.

9:1 balun analóg cucchoz (forrás: internet)





• 9:1 balun → Ha egy véletlenszerű hosszúságú huzalantennát szeretnél használni, és egy univerzális megoldásra van szükséged több sávon. Ilyenkor egy antennahangoló szinte mindig kell.

• 49:1 balun → Ha egy félhullámú vég-táplált antennát építesz, például egy 20 méteres huzalt 40 méteres sávra. Itt az illesztés pontosabb, és nem feltétlenül kell hangoló.

Lényegében:

• A 9:1 balun sokoldalúbb, de mindig kell hozzá antennahangoló.
• A 49:1 balun hatékonyabb az EFHW antennáknál, és néha hangoló nélkül is működik.

Ha egy egyszerű, több sávon működő antennát szeretnél, a 9:1 a jobb választás. Ha egy konkrét sávra hangolt vég-táplált félhullámú antennát építesz, akkor a 49:1 balun az ideális.



Mikor melyiket használd?

• Balun → Ha egy szimmetrikus antennát (pl. dipólt) kötsz egy aszimmetrikus tápkábelhez 
        (pl. koax).

• Unun → Ha egy aszimmetrikus antennát (pl. egy vég-táplált huzalt) kötsz egy koaxiális kábelhez.


Ha például egy dipólt használsz, akkor egy 1:1 vagy 4:1 balun kellhet.

Ha egy végéntáplált huzalantennát (EFHW vagy random wire) használsz, akkor egy 9:1 vagy 49:1 unun a megfelelő.


Frekvenciák – hullámhosszok felhasználási területei:





LSB – SSB – USB


SSB (Single Side Band):
Egy modulációs eljárás, amelyben az AM jel egyik oldalsávját és a vivőhullámot eltávolítják, csökkentve a sávszélességet és növelve a hatékonyságot.

LSB (Lower Sideband): Az SSB egyik típusa, amely az AM jel alsó oldalsávját használja, és általában 3,6 MHz alatt alkalmazzák a rádióamatőr sávokban.

USB (Upper Sideband): Az SSB másik típusa, amely az AM jel felső oldalsávját használja, és főként 3,6 MHz felett és a repülési, tengeri valamint katonai kommunikációban használatos.


Az SSB (Single Sideband) modulációt azért használjuk, mert hatékonyabb, mint az amplitúdómoduláció (AM):

  1. Kevesebb sávszélességet foglal – Egy teljes AM jel kb. 6-10 kHz, míg egy SSB jel csak 2,4-3 kHz széles.

  2. Jobb hatótávolság ugyanakkora teljesítmény mellett – Mivel az AM vivőhullámát és egyik oldalsávját eltávolítjuk, az SSB adás több energiát koncentrál a hasznos jelre, így kisebb teljesítménnyel is nagyobb távolságra sugározhatunk.

  3. Hatékonyabb spektrumkihasználás – Több állomás fér el egy adott frekvenciasávon.

 

Az USB és LSB használatának gyakorlati oka főként szabványosítás:

  • 3,6 MHz alatt (pl. 160m, 80m, 40m sávok) → LSB az amatőr rádiózásban.
  • 3,6 MHz felett (pl. 20m, 15m, 10m, repülési és tengeri kommunikáció) → USB a szabvány.

Ez az elosztás megkönnyíti a rádióamatőrök és más szolgáltatások közötti kompatibilitást.






Ezzel az alaptudással már elindulhatunk a hallgatózás útján.
A következő posztokban bemutatom majd az ANALÓG és a DIGITÁLIS szettet is.
(Egy-két apró, speckó cuccnak meg kell érkeznie még ...)




2025. február 23., vasárnap

HARC /P kitelepülés

CB Rádiózás terén is elindult az év, lezajlott az idei első Hotel Alfa Rádió Klub által megrendezett /P kitelepülés. Bár sütött a nap, hideg és kellemetlenül szeles idő fogadott Száron, a kitelepülős - kutyázós dombon, szemben a Kálvária-dombbal. Nem szegte kedvemet semmilyen körülmény, Csabával összeraktuk a motyót. Két antennával dolgoztunk, mert egyben oktatást is tartottam Csabának, aki ismerkedik a rádiózással, főleg a CB világával. Behoztuk a kábeleket az autó két első ablakán, egy résnyi helyen és indulhatott is a móka. Ilyenkor az ország számtalan pontján kitelepülnek a rádiósok, és egymással kapcsolatba lépve gyűjtik a pontjaikat, 11 hónapon át. Én nem vagyok nagy pontgyűjtő, fáraszt a LOG írás és az adminisztráció, (ejnye) viszont szívesen rádiózom a meghirdetett hívófrekiken, melyekről arrébb lépve (ahogy a rádióamatőrök is teszik), jó kis beszélgetéseket bonyolítunk. El is merültünk a műszaki dolgokban, mialatt kezdetben a nemzetközi ment jobban, de aztán előtérbe került a belföld ...(Hívófrekik: 27.385, 27.835 MHz)


Az autóban már jó idő volt, a szabad tér pedig nagy kedvencem

Őskáosz a műszerfalon

Égbe emelt antennáink

Csaba kettleball-jének itt merőben más szerep jutott

RG58-as kábel jön befelé, a T2LT antenna irányából

Csaba másik szenvedélye az OFF ROAD ...



Az ország több pontját is berádióztuk (Budapest, Mátra, FÓT stb.) és igen
sok infót, ismeretet átadtam Csabának. Remélem sikerült behúzni őt a CB
világába is, melynek eredménye vélhetően egy CB rádió megvásárlása lesz.

Később csatlakozott hozzánk Robi Bicskéről, akivel éppen ideje volt már
pár szót váltani.


A szelet, hideget leszámítva fantasztikus nap volt.


2024. november 10., vasárnap

PMR kitelepülés

 Rádiózni mindenütt jó. Otthon a kényelem, szabad téren pedig a jobb terjedés ad örömöt. Idén - bár volt elég lehetőség - mégsem volt annyi kitelepülésem, mint amennyit szerettem volna. Inkább CB-s alkalmakra mentem, mert az itthoni QTH a környezeti zajok miatt nem megy annyira, mint kint, a szabadban. Most novemberben, a tegnapi csodás szombaton rendeztek egy országos megmozdulást. Ezt semmi pénzért nem akartam kihagyni. Ki is mentem Szárra, az egyik kedvenc helyemre. Összepakoltam a cuccot, irány a dombvidék ! Csak PMR-t vittem és kedvenc XHDATA D-808 rádiómat, hogy menjen a "repsáv" is. Csodálatos időben, kellemes 12 fokban, ragyogó szélcsendes napsütésben beszélhettem sok rádióssal az országban. Elrepült a három óra, elrobogott, mint a gyorsvonat. Szeretném megköszönni minden rádiós kollégának az összeköttetést ! Ebben a bejegyzésben megpróbálom átadni az élményeket, bíztatván minden rádióst, hogy menjen ki a szabadba, mert a nyílt területek meghozzák a sikerélményt !


A kép a Facebook-ról származik, rádiós csoportból.
Gratulálok a grafikusnak !

A nagy rádiós doboz ... Benne minden ami kell

Bicikliszerelő állványon az antenna

A legszuperebb (LIDL-ös) antenna állvány

Itt pedig a kitelepülős 80 AS 446 antenna

Berendezve a stúdió

Műszerfalat véd a thermo alátét ...

Indulhatnak a QSO-k :-)
Általános hívás, általános hívás ! FE975 operátor: bicskei rádiós minden állomás vételén !

Hadd szóljon a PMR !

Az üresebb pillanatokban megcsodálhatjuk a tájat ...

Budapest irányába nézünk ... Pazar.

Logoltam is, amíg meg nem untam ...
Engem a rádiózás jobban érdekel, mint az adminisztráció.

... és amikor kinyújtóztatom elgémberedett tagjaimat,

szólhat egy kis AirBand :-)

Légi forgalomirányítás





Rengeteg összeköttetés sikerült, sokakkal beszélgethettem.
Szűk 3 órát voltam kint, de közeledvén a naplemente, vettem a sátorfámat.
Ezt a napot sem felejtem !


Köszönet minden rádiósnak az élményekért ...


Elért települések (a teljesség igénye nélkül):


- Mogyoród (56 km)
- Szigetszentmiklós (43 km)
- Pilis (36 km)
- Ócsa (51 km)
- Zámoly (20 km)
- Vértesboglár (7 km)
- Fót (53 km)
- Piliscsaba (30 km)
- Tokod (30 km)















2024. október 26., szombat

SSTV adások vételezése

 Bizonyára sokan hallottatok már az SSTV adásról, melyet jellemzően a Föld körül 408 km-es magasságban, mintegy 27.000 km/h sebességgel keringő ISS (Nemzetközi űrálómásról) is forgalmaznak. Ezt a jelet, UHF 145.800 MHz-en lehet vételezni, már egy amatőr kézirádióval is, melynek hangját a Robot36 nevű applikáció szépen dekódolja. Az ISS meghatározott időközönként - van olyan, hogy naponta akár többször is - halad át hazánk felett. Ezek az áthaladások változó szögek alatt és időintervallumokban (3-5 perc hosszan) zajlanak. Az SSTV (Slow Scan TeleVision) rövidítése, mely lassú letapogatású képeket jelent, csatornánként (RGB) 8 bit színmélységű, 320x240 illetve 320x256 pixel-es képek formájában. Jellemző kódolásuk a Robot, Scottie1-2, Martin és egyéb szabványok. SSTV adásokat nem csak az ISS űrállomásról vátelezhetünk, hanem rádióamatőrök is küldenek egymásnak így képeket. Nézzük meg akkor, hogy miként lehet ilyen képeket kihalászni az éterból !



Rx: VHF 145.800 MHz


Egy jellemző minőségű SSTV kép

A Robot36 applikáció munka közben

Rádiósok dekódolják a felettünk elhaladó ISS, SSTV adását


Szükséges applikációk telefonra

Nemzetközi Űrállomás figyelő applikáció (Mikor jön az ISS)

Percre pontosan megtudhatjuk, hogy mikor és milyen szög alatt érkezik ...

Minden ami ISS (LIVE közvetítés, útvonal figyelő)





A napokban próbáltam ki azt a verziót, amikor is nem rádión keresztül dekódoljuk az SSTV adást, hanem szoftveresen PC-n. Megoldható az, hogy egy antennáról lejövünk az SDR vevőre kábellel, majd az ehhez használt SDR programból, egy VIRTUAL CABLE megoldással átvisszük az adatjelet az MMSSTV programba, és annak segítségével dekódolunk képeket. A poszt következő részében erről lesz szó. Vegyük sorba, hogyan is épül fel ez a rendszer, és miként használhatjuk ! 






Töltsük le és telepítsük fel a Virtual Audio Device eszközt !
https://vb-audio.com/Cable/


Nekem már fel van telepítve, azért írja, hogy Remove



Töltsük le és telepítsük fel az MMSSTV programot !
https://hamsoft.ca/pages/mmsstv.php


Így néz ki az MMSSTV kezelő felülete



Az SDR vevő az SDR# programban dolgozik 14.230 MHz frekvencián

Az SSTV képek dekódolásának folyamat ábrája (nálam)

Az SDR# program outputját a VB Audio device-ra állítjuk

Az MMSSTV INPUT-ja szintén a VB CABLE
Így jön be az adat, az SDR# program KIMENETÉRŐL, az MMSSTV BEMENETÉRE !

És már jön is a kép :-)

A leszedett képek a programon belül beállított mappában találhatók

Közismert SSTV frekvenciák (a teljesség igénye nélkül)



Remélem, hogy sokakban felkeltettem az érdeklődést az SSTV műfaj irányába,
s hogy elégséges információval tudtam szolgálni, annak kipróbálásához ...